Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Port-tól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Vasárnap, 2013.07.07. - 19. nap: Villar de Mazarife - Astorga.
Kb. 32,4 km, kb. 7 óra körüli idő. Azért "kb." minden, mert (kb.) 5 km-rel a mai cél előtt a mobilom "meghalt". Először arra gondoltam, hogy a wifi és/vagy a bluetooth akaratom ellenére bekapcsolódott, és a mobil takarékossági okból nem engedi felkapcsolni a legtöbbet fogyasztó képernyőt. Amikor az albergbe értem, első dolgom az volt, hogy töltőre tegyem a készüléket. Mivel ekkor sem mutatott semmiféle életjelet, eléggé elkeseredtem, és PC-n rögtön jeleztem a blogban egy loggal a gondot. Szerencsére 10 perc múlva a készülék ismét üzemképes lett, és 71%-os töltöttséget mutatott, tehát vagy egy belső hővédelem lépett közbe, vagy az akku csatlakozó körül van valami, pl. párásodás miatti kontakthiba.
De hogy visszatérjek a nap elejére: Jesús-nál még kiadósan megreggeliztünk (naracslé, tejeskávé, nagy szelet pirítós, kis vaj, dzsem, 3 euro), majd elindultunk. Silke, mind kezdő caminos rögtön azzal kezdte, hogy ott felejtette (volna) Leónban vásárolt botját, ha nem szólok. Nem sokáig mentünk együtt, mert szerencsére 10 perc után beértünk egy fiatal német srácot, akivel németül kezdett beszélni (előtte is volt minden angol mondatában minimum egy "ja" vagy "genau"). Így két okom is lett a lelépésre, a fontosabb persze a gyorsabb iramra kapcsolás volt.
Olyan 6 km/h körüli tempót nyomtam vagy fél órán keresztül, amikor beértem az út mentén lazító gyakorlatokat végző Anthonyt. Vele már egyszer San Nicolás del Real Caminoban összefutottam, de ott csak felületesen csevegtünk, mert akkor számomra Milánnal való cseh csevegés fontosabb és érdekesebb is volt. Mivel a new yorki srác szintén elég jól megy, nem nagyon kellett visszavenni a tempóból, amit az egyre melegedő időben amúgy sem bírtam volna már sokáig. A 29 éves Anthonyval tettem meg az út javát, csak David frissítő bódéjánál (l. lentebb) maradt le. De előbb még jött egy nagyobb település, Hospital de Órbigo, ahol legelőször a nevezetes, tizenkilenclyukú, többszáz méter hosszú hidat csodáltuk meg. A csak gyalogosok által használható hídon átkelve szintén igen hosszú árnyékos padon megebédeltünk. Ebédhez a közeli friss vízű kútból egy-két liter vizet is megittam, és Anthony elképedésére ezután még egy liter Mahou simán lement :-) Amikor Silkétől elváltam, megígértem neki, hogy itt Hospitalban bevárom, de miután egy órán belül nem jelent meg, továbbindultam. Többet már nem találkoztunk.
Hospitalból még 17 km-re volt Astorga, a mai végcél. Hiába mentünk keresztül szép tájakon, az árnyék nélküli egyre nagyobb hőség bizony emberpróbáló volt. Különösen örömteli volt ezért egy dombtetőn álló, apró piros szívekkel díszített tetejű bódé, tele gyümölcsökkel, üdítőkkel és megannyi más finomsággal, mindez ingyen, illetve adományos alapon. Rögtön sejtettem, hogy ez David bódéja, aki -miután nevén szólítottam- hozzám lépett, és úgy átölelt, mint az évek óta nem látott legjobb barátját. Nagyon erős pillanat volt...
Elidőztem nála egy ideig, döbbentem hallgattam, hogy már négy éve, télen-nyáron itt lakik és szolgálja a zarándokokat. Télen a kályhát, amin nyáron teát főz a zarándokoknak közelebb húzza a fal melletti heverőhöz, kicsit megtoldja a heverő feletti tetőt, és egy sátorlappal veszi körül az ágyat a szél ellen. Naponta 4 km távolságból hoz gyalog 14 liter(!) vizet, mindezt mosolyogva meséli, közben szüntelenül sepregetve a portáját. Távozásomkor készült a közös képünk, ezután ismét átölelt, és máris lelkesen üdvözölte az újabb érkezőket. Hogy milyenek az emberek: ottlétem alatt még vagy öten voltak ott, de rajtam kívül senki sem dobott pénzt a ládikába.
Hosszú ideig fúrta az oldalamat, vajon mi késztette ezt a rokonszenves angol fiút, nöi szemmel bizonyára jó pasit, hogy immár negyedik éve itt szolgálja a zarándokokat? Vajon mit vétett, miért bűnhődik? Netán valakivel fogadást kötött vagy egész egyszerűen százévente egyszer születik egy ilyen rendkívüli ember? A választ nem tudom, és valószínűleg soha nem is fogom megtudni.
A dombtetőról már jól látszott Astorga, a mai végcél. De addig még egy 5-6 km hosszú szakasz következett, előbb lemenetellel a dombról, majd amikor már azt hittem, hogy Astorgában vagyok, kiderült, hogy egy előtte fekvő kisebb településre, San Justo de la Vega-ba értem. Az út mentén volt egy alberg, ráadásul donativos, benéztem, nem állítom, hogy megérzés, de valami oknál fogva nem tetszett. Pedig éppen itt, pár méterrel korábban halt bele a nagy melegben a mobilom, jó lett volna megállni. De már reggel eltökéltem, hogy Astorgáig megyek, és milyen jól tettem: ez volt az az alberg, ahol Libee összeszedte a poloskacsípéseit. A hátralévő 3,5 kilométeren nem tudtam fotózni, sok érdekesség ugyan nem volt, csak egy gyalogos vasúti felüljáró, amely -annak érdekében, hogy a felső vezetékek felett biztonságos magasságban haladjon- a sínek mindkét oldalán hatszor ment cikk-cakkban ide-oda fel-, illetve lefelé.
Astorgában az önkormányzati 120 fős, 5 euros tömegszálláson vagyok, szerencsére több szobára elosztva. A hospitalera előbb egy 12-ágyasba vezetett, de amikor láttam, hogy az ablak melletti felső ágyak már foglaltak, szó nélkül átvezetett egy négyágyasba, ahol éppen csak az ablak melletti felső ágy volt szabad, az alsón az a bögyös és csinos brazil csaj aludt, aki a Villafranca Montez de Oca-i szálláson is ott volt (ekkora melleket az ember nehezen felejt el). A másik emeletes ágyon meg egy 70 év körüli ír nagypapa és nyolcéves unokája szundikált, mindez délután három óra táján... Holnap rövidebbet megyek, mert Rabanal del Camino-ban a Guacelmo alberget nem szeretném kihagyni. Ódákat zengtek róla a caminodesantiago.me fórumon. 46 ágya van, csak beférek :-)
Sziasztok, Buen Camino!